Zenés télűzés és jelmezes kavalkád: Farsangi mulatság a Kerekerdő Tagóvodában
Sajóivánka közössége újra megtelt élettel és gyermekkacajjal: február 17-én, kedden tartották meg a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Kerekerdő Tagóvodájának hagyományos farsangi ünnepségét.
A télbúcsúztató esemény nemcsak a gyerekek, hanem a szülők és a pedagógusok számára is az év egyik legjobban várt pillanata. A készülődés hetek óta zajlott, a kicsik pedig szemmel látható lelkesedéssel vetették bele magukat az ünneplésbe.
Közös produkció és mesebeli hősök
A délelőtt fénypontja a csoport közös műsora volt, melyre Nyisalovits Zsoltné vezető óvónő készítette fel a gyerekeket. Az összehangolt, vidám előadás után elérkezett a várva várt bemutatkozás: a „kifutón” egymás után tűntek fel a bátor szuperhősök, a kecses hercegnők és a legkülönfélébb mesefigurák. Minden apróság büszkén mutatta meg egyedi jelmezét a közönségnek.
Interaktív koncert és önfeledt szórakozás
A hangulatot a Hangvarázs együttes emelte a tetőfokára. A zenekar nem csupán koncertet adott, hanem interaktív módon vonta be a kicsiket a produkcióba, így mindenki a műsor részesévé válhatott.
A bemutatók után kötetlen mulatság vette kezdetét, a legnépszerűbb dallamokra mindenki táncra perdült, a tombola sem maradhatot el, a szerencsések pedig izgalmas ajándékokkal gazdagodtak.
A Kerekerdő Tagóvoda idei farsangja bebizonyította, hogy a közösségi összefogás és a vidám zene a legjobb recept a tél elűzésére.
2026.02.26.

