Közintézmények működését érintő korlátozások

Kazincbarcika város polgármesterének 2020. március 14-én meghozott intézekedésvel összhangban - a helyi tagóvodát érintően - az alábbi döntésről értesítem a lakosságot:

Közintézmények működését érintő korlátozások

A 45/2020. (III.14.) Korm. rendelet 2.§-ában kapott felhatalmazás alapján, mint a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Sajóivánkai Tagóvodája elhelyezkedése szerinti település polgármestere, 2020. március 16. napjától kezdődően, határozatlan időre, rendkívüli szünetet rendelek el a tagintézményben.

A rendkívüli szünet elrendelésére a koronavírus járványra való tekintettel, a biztonságos, hatékony, összehangolt védekezés megvalósítása érdekében kerül sor.

A rendkívüli szünet időtartama alatt gyermek a köznevelési intézményt nem látogathatja. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülő az otthoni felügyeletét semmilyen formában nem tudja biztosítani, azt a tagintézmény biztosítja, kivételes lehetőségként.
Kérem, hogy ezzel a megoldással a szülők csak valóban elkerülhetetlen, végső esetben éljenek, vállalva és ismerve annak valamennyi kockázatát.
Felhívom a szülők figyelmét - a kormány ajánlásának megfelelően - hogy a gyermekek otthoni felügyeletét ne bízzák időskorú vagy/és valamilyen krónikus alapbetegségben (pl. magasvérnyomás, szív- és cukorbetegség, stb.) rendelkező nagyszülőkre.

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák vezetői, a helyi tagintézményvezető és munkatársai március 15-én minden szülővel kapcsolatba lépnek és részükre teljeskörű tájékoztatást nyújtanak a rendkívüli szünettel kapcsolatos tudnivalókról.

Tájékoztatom a lakosságot, hogy 2020. március 16-tól a Szuhakállói Közös Önkormányzati Hivatal Vadnai Kirendeltségén az ügyfélfogadás szünetel. Kérjük a Tisztelt ügyfeleket, hogy intézendő ügyeikről telefonon (48/505-211; 48/505-212 és 48/505-252) vagy e-mailben (vadnapm@legnet.hu) kérjenek elsősorban felvilágosítást, vagy éljenek az elektronikus ügyintézés lehetőségével.
Személyes ügyintézésre csak kivételes esetben (pl. anyakönyvi ügyintézés) nyílik lehetőség, de csak előzetes telefonos vagy e-mailben történt egyeztetés alapján.
Kérjük ügyfeleink szíves megértését.

A rendelkezések visszavonásig érvényesek.

Seszták Ottó
polgármester

A Kazincbarcikai Járási Hivatal kéri a kormányablakok ügyfeleit, hogy a veszélyhelyzet tartama alatt lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakokat. Időpont ügyfélkapuval az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, ügyfélkapu nélkül a 1818 ingyenesen hívható telefonszámon foglalható.

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a 2020. március 12-t követően lejáró, a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos valamennyi hivatalos okmánya a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényes. Az okmányok megújítására jelenleg tehát nincs szükség, azokat Magyarország területén továbbra is használhatják, külföldön azonban nem érvényesek a lejárt okmányok. Azok tehát, akiknek külföldön is érvényes okmányra van szükségük, lejárt okmányaikat meg tudják hosszabbítania kormányablakokban.

Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre. Az ügyfélszolgálatokon történő személyes megjelenés elkerülésével a megbetegedés kockázata és a járvány további terjedése mérsékelhető.

A Kazincbarcikai Járási Hivatal vezetése meghozta döntését 2020. március 17. napjától a települési ügysegédi feladatellátását felfüggeszti határozatlan időre.

Kérjük, hogy az ügyfelek kérelmeiket, dokumentumaikat postai úton vagy e-mailben (jaras.kazincbarcika@borsod.gov.hu) juttassák el a Kazincbarcikai Járási Hivatalhoz (3700 Kazincbarcika, Fő tér 39.)

Szaniszló János sk.
hivatalvezető


A Sajókazai Nappali Szociális Központ a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében 2020. 03. 17-től visszavonásig, az alábbi intézkedéseket vezeti be:

Házi segítségnyújtás

A házi segítségnyújtás szolgáltatást a személyi gondozásban lévők részére továbbra is változatlan feltételek mellett biztosítjuk. Gondos mérlegelés után, csak azokat a tevékenységeket végzik el a gondozók, amelyek feltétlenül fontosak az ellátottak életvitelének fenntartásához. A szociális segítésben részesülők számára csak bevásárlásról és gyógyszerellátásról gondoskodunk.

Család és gyermekjóléti szolgálat

Személyes ügyfélfogadáson csak sürgős, elengedhetetlen eseteket fogadnak. Várakozás az intézményen kívül történik. Lehetőség szerint, törekedjenek az előzetes időpont egyeztetésre. Egyéb más esetekben telefonos és elektronikus elérhetőségeken keresztül folyik a kommunikáció és ügyintézés.

Családlátogatásra csak súlyos veszélyeztetéssel összefüggő feladatellátás esetén kerül sor.

Adománykezeléssel kapcsolatos feladatok szünetelnek.

Az ellátások nyújtásában, a kockázati tényezők figyelembevételével, a lakosság egészségének védelmében még lehetnek módosítások, melyről azonnali tájékoztatást nyújtunk.

Fejtiné Nagy Erzsébet sk.
intézményvezető


forrás: HT
2020.03.15.