A TÖOSZ felhívása oltási regisztrációra

A COVID-19 koronavírus világjárvány elleni védekezés meghatározó része hazánk lakosságának a koronavírus elleni védőoltással történő minél nagyobb arányú beoltottsága.

A TÖOSZ felhívása oltási regisztrációra

"Az oltás elősegíti a koronavírus terjedésének megfékezését és a veszélyhelyzet miatt korlátozások idővel történő mérséklését, feloldását.

A települési önkormányzatok 2020 márciusától folyamatosan bizonyították, hogy rászolgáltak a választópolgárok bizalmára és a lehetőségeik keretein belül – jelentős anyagi áldozatokat is vállalva – megtettek minden olyan intézkedést, amely a helyi lakosság egészségének védelme és a helyi közszolgáltatások biztosíthatósága érdekében indokolt volt, illetve jelenleg is indokolt.

A koronavírus járvány harmadik hulláma – a vírusmutációk miatt – az eddigieknél nagyobb veszélyt jelent az emberek egészségére. A koronavírus elleni védekezés során több mint 3,2 millió honfitársunk regisztrált már a védőoltásra és több mint 1,3 millió honfitársunk megkapta már – legalább az első – védőoltást.

Ugyanakkor vannak olyan honfitársaink, akik megfelelő digitális ismeretek vagy eszközök, saját e-mail cím hiányában (egy e-mail címről csak egy személy regisztrálható) nem tudtak még regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu honlapon keresztül, illetve – lévén nem nyugdíjasok – nem kaptak papíralapú regisztrációra levelet regisztrációs lappal.

Ezért Szövetségünk azzal a kéréssel fordul Önhöz, hogy a települési önkormányzat a lehetőségeihez mérten segítse elő a védőoltást igénylő, de a védőoltásra regisztrálni nem tudó lakosok regisztrációját az alábbi módokon:

- a mellékelt Regisztráció koronavírus elleni védőoltásra nyomtatvány kitöltésének és a Vakcinainfó Magyar Államkincstár 1848 Budapest címre történő megküldésének segítésével, vagy

- az önkormányzat munkatársai nyújtsanak segítséget az érintett e-mail címmel és digitális ismeretekkel nem rendelkező személyek részére valamely magyar levelezési tárhelyszolgáltatónál e-mail cím létrehozásában és ezt követően ITT a regisztrálásban."

A felhívás alapján a regisztrációs adatlap elérhető a Községházán, melynek kitöltését követően annak postázásáról az önkormányzat gondoskodik, illetve az internetes regisztáció elvégzésében is segítséget nyújtanak a hivatali ügyintézők munkaidőben.

A regisztráció elvégése során is kerülendő a személyes kontaktus, ezért a segítséget igénylők elsősorban a 48-505-211 telefonszámon keresztül jelezzék arra irányuló igényüket, mely alkalommal pár perc alatt a regisztráció elvégzésére sor is kerülhet.


forrás: TÖOSZ/HT
2021.03.19.